Sárga, sárga sárga! :)

Micsoda felszabadultság, hogy magamnak írom a blogot!
Akkor megőrzök egy pár csuda sárga virágot :)

Tulicat - egy igen különleges macskafajta :)

Hát akkor 60!

Ugyan még csak holnaptól igaz, de hát minden rendes nagy ünnepnek van előestéje, és akkor ez a mai. Nem utolsósorban ma még 59 éves vagyok. Holnap már 60.

Furcsa. Nem annyira nehezen megszokható, mint amikor egyik évszám után januártól már egy másikat kell leírni, mert ezt az évszámot ritkán kell írásba adni. Mondani kicsit gyakrabban, arra majd oda kell figyelni.

Összegezni kéne, de mit is? Amire visszagondolok, amit megfogalmazhatnék, annyira személyes, hogy nem teszem ki a pont ma 25 éves világhálóra.

Tervezni? Örülni annak, hogy lehetnek és vannak még terveim, céljaim, feladataim.

Megköszönni? Igen… „Lelkem szorosan átölel téged és a jobbod szilárdan tart engem.” (62. zsoltár)  Így vagyok, így lehetek. Hatvan éve…

Tudom, akkor is éppen szerda volt, délelőtt fél tízkor. Anyu izgatottan kérdezte: Tanár úr, kisfiú? Kislány? A nagytekintélyű Schilling tanár úr pedig nem túl biztatóan felelt: Kismacska.

És mégis :)

Távgyaloglás - gyalog jöttünk, mert siettünk

Távgyaloglásban, a versenyek végére, csapatot is tudnánk indítani, de ez egyéni versenyszám, hát induljanak akkor külön-külön, úgyis a célba érkezés a fontos.
Hárman vannak, más-más nemzetekből, ahogy az olimpiához illik. Életkor szerint is különböznek. A távgyaloglás ugyan 20 meg 50 km-es, ők pedig sokkal messzebbről jöttek, éppen ezért megengedett, hogy segédeszközt is igénybe vegyenek, mégpedig tevék formájában. A mezük se éppen praktikus a versenyzéshez, a palást eléggé nehezíti a járást, a korona talán véd a napsütés ellen, és még az ajándékokat is cipelni kell. Akkoriban a pálya felfestése még elég kezdetleges volt, úgyhogy egy sokkal jobb iránymutatót kaptak: fényes csillag vezette őket.
A hivatalos nevezési listán nem találjuk ott a nevüket, valahogy lemaradt, de a szurkolók szájról-szájra adták: Gáspár, Menyhért és Boldizsár.

 
A cél az ünneplő stadion helyett egy kis ház volt, ahol egy család várta őket. Bizony, bizony, nem alig két hétig tartott az út, Karácsonytól Vízkeresztig (és ha így néznénk, akkor talán inkább a téli olimpián kellene indítani őket), eltarthatott az másfél évig is. Így történt, hogy már nem a barlangban hódoltak a Gyermek előtt, hanem egy házban találhattak rá.

Ők nem egészen a mai kor sportolói voltak: nem őket segítették a szponzorok, hanem a célba érkezés örömére ők adtak ajándékot: aranyat, tömjént és mirhát.

Még egy különlegesség volt a versenyszámban, figyeljük csak a hangosbemondót az eredményhirdetésnél! A célba érő versenyzők között a célfotó se tudott dönteni. A távgyaloglás első helyezettjei holtversenyben: a háromkiráááályooook!

A záróünnepséget - egyéb fontos műsorszámok miatt - idén most nem közvetítjük.

Vadvízi kajak - a leghatalmasabb Úrnak akarok szolgálni

Lassan végéhez közeledik a horgony-olimpia is. Itt nincsenek botrányok, csalódások, versenyzőink nem maradtak el a várakozásoktól. Küzdelem az van bőven, és az érmek egyformán szépen csillognak, vigaszágnak pedig még mindig ott a tisztítótűz, onnan is be lehet kerülni a győztesek közé. Doppingügy se volt még, igaz, ellenőrzés sincs, dehát minden meg van engedve, csak nem minden használ. (1Kor. 10,23)
Ja, és van olimpiai himnuszunk is: 1Kor. 13., meg zászlónk is, de most lobog, majd csak a záróünnepségre hozzuk le.

Mai versenyzőnk igazi atlétatermet, szinte óriás, csak egy baj van vele; úgy tartják, nem létezett.
Szent Kristófról van szó, akinek a létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni, mégis a legnépszerűbb szentek egyike. A pogány Kristóf igen büszke volt daliás termetére, karja erejére, s úgy érezte, nem szolgálhat akárkit ilyen adottságokkal; gazdaként kijár neki a világ leghatalmasabb uralkodója. Vándorútra kelt hát, hogy megkeresse. Első gazdája, egy király, azzal okozott csalódást, hogy félt az ördögtől. Kristófnak sem kellett több, beállott az ördög szolgálatába. Az ördög viszont azzal ábrándította ki, hogy egy út menti kereszt láttán szállt inába a bátorsága. Kristóf ekkor határozta el, hogy Krisztust fogja szolgálni.
Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogyha Krisztussal akar találkozni, keresztelkedjék meg és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot.
Volt ott egy folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy hatalmas erejét itt állítsa az emberek szolgálatába, azaz, ha a folyóhoz érkezik valaki és fél a víz sodrától, segítsen az átkelésben. Kristóf készített magának egy kunyhót a folyó partján, abban élt, s egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat.
Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra.
Ott azután a kisfiú így szólt hozzá: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. Istened volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál.''
Kristóf neve is ezt jelenti: Christophorus - Krisztus-hordozó.

Kristóf ezután fáradhatatlanul térítette az embereket. Jó szolgálatot tett neki a botja, amely a csodás átkeléskor a földbe szúrva kizöldült. Nemcsak azok a katonák tértek meg szavára és csodáira, akiket az elfogatására küldtek, hanem az a két szolgálólány is bátran vállalta a vértanúhalált, akiknek a börtönben el kellett volna őt csábítaniuk.
Miután Kristófnak sem a máglya tüze, sem az izzó sisak nem ártott, kirendeltek négyszáz katonát, hogy nyilakkal célba vegyék, de a nyilak egy kivételével megálltak a levegőben. Az az egy a bíró szemébe repült. Végül lefejezték Kristófot, de még a vérében is erő volt: meggyógyult tőle a bíró szeme.
Szép a legenda, Kristóf pedig az útonjárók védőszentje lett. Azt is tartja a hagyomány, hogy amelyik napon Szent Kristóf képét látja valaki, aznap nem fog meghalni vagy nem éri baj az úton, mind a két változatot hallottam már. Nekünk jó, mert a templomunknak az út felőli oldalán Szent Kristóf látható, csak jó felől kell jönni :)

Eddig szinte nem is én voltam, mert még egy vers se szerepelt, most legyen kettő is, egy egész és egy idézet:

 „Folyó, sötét éj, förgeteg,
bár átvihetném vállamon
aprócska üdvösségemet."
 
(Nemes Nagy Ágnes: Szent Kristóf)


 
"Mi a fontosabb? élni mélyen
egyetlen képet, ami van,
mint Szent Kristóf a parti fényben,
vinni a fiút magasan,
s elmerülni, hogy odaérjen?
 
(Bertók László: Mi a fontosabb? részlet)

Műugrás - nincs mód nem menni, ahová Te küldtél

 
Ez a műugrás ugyan nem egészen jószántából történt Jónás prófétának, hanem - mit szépítsük? - egyszerűen belehajították a vízbe. Az ugrás kivitelezése valószínűleg nem sok pontot ért volna, döntőbe se jutott volna vele, de a cethal gyomrába igen. Ott feküdt három napig, bibliai előképeként a sírban nyugvó Jézusnak. A történet ismerős a Bibliából és Babits: Jónás könyvéből. Idézetként az utóbbi sorai jutnak minduntalan az eszünkbe.
Ha mégsem jutnának, tessék újra elővenni, érdemes! Nemcsak a szállóigévé lett „vétkesek közt cinkos, aki néma" miatt, hanem ilyen kedves sorokért is: „és örüle Jónás módfelett a töknek".

Megkapó, gyönyörű történet Isten irgalmáról, türelméről, a Vele való tusakodásról.

Jónás próféta a babiloni fogság előtt élt, a 12 kispróféta egyike. Történetét sokkal később írták le annak bizonyítására, hogy Isten nemcsak a választott népet szerette, hanem a pogányokat is, velük is törődött.
Jónás imája pedig - ami már a költő toldaléka - meghaladja a versenyszám kereteit.

Ja, és a medence vizével se volt probléma!
Kedden folytatjuk.

(Horgony) - Olimpia

Furcsa a cím, de ha van itt még nagyon-nagyon régi olvasó (szerintem akad, nem is egy, mondjuk kettő :) ők emlékeznek arra, hogy a boldogult fríblogos időkben volt egy Horgony nevű blogom. Ez besorolása szerint is, nyíltan vallási jellegű, de emberi hangú volt, meglepően sok kommentelő olvasóval és talán még több csöndessel. Olykor még a fríblog főoldalára is kikerült az ajánlásba egy-egy bejegyzés. Kedves blogszomszéd még az utolsó előtti pillanatban lementette az egészet,így lehet(ne) szemezgetni belőle.
2008-ban, ifjúi lelkesedésemben a pekingi olimpia idején - mindennapos bejegyzésekkel - indítottam egy olimpiai sorozatot, amit az olvasók nem tudom mennyire, de én nagyon szerettem. 
Most ebből válogatok néhány sportágat és sportolót az olimpia idején:

Vívás - Isten szava eleven, átható és élesebb minden kétélű kardnál
 

A vívás csapatsport (is), egész válogatottat tudnánk kiállítani éremesélyes vívókból. Legelsőbben is Szent György, a lovageszmény, akire eredetileg gondoltam, de őt a képeken lándzsával ábrázolják, ez a fegyvernem pedig nem szerepel a mai sportágak között. Karddal a kezében láthatjuk Szent Pált is, akit - római polgár lévén - nem keresztre feszítettek, hanem lefejeztek. Ugyanezen okból fog kardot a kezében Szent Jakab apostol is (ő nem volt római polgár, viszont szintén lefejezték). Aztán itt vannak katonaként kezdett vértanúink, szentjeink: Szent Flórián, Szent Sebestyén, Szent Márton, Loyolai Szent Ignác, Assisi Szent Ferenc, és, persze, a királyok, a mi Szent Lászlónk (őt ugyan pallossal ábrázolják, de egyébként is egy másik versenyszámban kvalifikálta magát az olimpiára) vagy például a franciák IX. Szent Lajos királya. Ebben a sportágban találkozhatunk női versenyzővel is: Szent Johanna - Jeanne d' Arc - aki a kortársak tanúsága szerint kitűnően forgatta a fegyvert.
Tele van a Biblia is vívókkal: Józsue, Saul, Dávid, Gedeon; de karddal akarta meghozni az ítéletet bölcs Salamon király is, Péter apostol pedig kardot is ragadott, amikor Jézus elfogásának éjszakáján, a Getszemáni-kertben lecsapta a szolga fülét. "Aki kardot ragad, kard által vész" - mondja Jézus, de nem az olimpiára gondolt.

Csapatkapitánynak mégis másvalakit választok, olyant, akinek már van gyakorlata a kapitányi teendőkben: Szent Mihály arkangyalt, a mennyei seregek vezérét. A Biblia három angyalt említ név szerint: Mihályt, Gábrielt és Ráfaelt. Szent Mihály egyike a hét arkangyalnak (főangyalnak), ő a mennyei hadak vezére és győztes harcosa. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan.

Neve a héber "mi ká él" = ki olyan, mint az Isten? kifejezésből ered. Szent Mihály arkangyal az Istenhez hűséges angyalok vezére, akik az Ő oldalán állnak a lázadó angyalok, azaz a gonosz lelkek elleni harcban. Az Istenhez hűséges angyalok jelszava, csatakiáltása: Ki olyan, mint az Isten?!, aminek voltaképpeni értelme ez: Senki sem olyan, mint az Isten, vagyis: Isten a leghatalmasabb, őt kell Úrnak elismerni.

A Bibliában az első emberpár paradicsomi kiűzetésekor találkozunk vele, majd még a Jelenések könyvében is. Legenda is kapcsolódik hozzá: 590 körül, Rómában, a pestisjárvány idejében, a könyörgő körmenet során, megjelent Nagy Szent Gergely pápának az Angyalvár felett, és visszadugta véres kardját a hüvelyébe, ezzel jelezve a járvány végét.
Erre emlékeztet alakja az Angyalvár tetején.

A magyar néphagyományban Szent Mihály ott van a haldoklók mellett, segít itthagyni a földi világot, átkíséri a lelkeket a túlvilágra. Ehhez kapcsolódik nálunk a Szent Mihály lova elnevezés, és innen a Göncölszekér másik neve is, Szent Mihály szekere.

Sokhelyütt külön imádságban kérik mindennap Szent Mihály védelmét, segítségét:
Szent Mihály arkangyal,
Védelmezz minket a küzdelemben,
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk,
Esedezve kérjük: parancsoljon neki az Isten.
Te pedig mennyei seregek vezére,
A Sátánt és a többi gonosz szellemet,
Akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Ámen.

Rejtvény

csak úgy, játszásiból...

Mi ez, hol és mikor?

Beleszerettem a naplementékbe

Nem, nem tört rám semmiféle melankólia, romantikus érzelmeim se vettek erőt rajtam, hogy idén nyáron csupa naplementét gyűjtök be, egyszerűen csak sokkal kényelmesebb a naplementét szeretni, mint mondjuk a napkeltét lesni. Úgyhogy a Duna-parti tábor és az ugyancsak Duna-parti látogatás után már be kellett vennem a sorba, hogy milyen is egy naplemente hegyről hegyet nézve.
Hát, íme, ilyen:

A Várba mentem föl, most csak az ottani képeket mutatom, majd egy másik bejegyzésben jönnek a túloldal képei is.

 És akkor jöjjön a hegy mögött lebukó Nap!












 Az a János-hegyi kilátó, ha valaki nem tudná betájolni,-  és mindez már egészen este...

Hát, így telik a nyár, pontosabban így telt pár héttel ezelőtt, mert most már, bizony, jóval korábban kellene kimenni ezekhez a színekhez. 

Ki korán kel...

és jókor ül jó helyen, ilyen látványban lehet része:

(És akkor már az se olyan nagy baj, hogy munkába kell menni.)