2016. augusztus 12., péntek

(Horgony) - Olimpia

Furcsa a cím, de ha van itt még nagyon-nagyon régi olvasó (szerintem akad, nem is egy, mondjuk kettő :) ők emlékeznek arra, hogy a boldogult fríblogos időkben volt egy Horgony nevű blogom. Ez besorolása szerint is, nyíltan vallási jellegű, de emberi hangú volt, meglepően sok kommentelő olvasóval és talán még több csöndessel. Olykor még a fríblog főoldalára is kikerült az ajánlásba egy-egy bejegyzés. Kedves blogszomszéd még az utolsó előtti pillanatban lementette az egészet,így lehet(ne) szemezgetni belőle.
2008-ban, ifjúi lelkesedésemben a pekingi olimpia idején - mindennapos bejegyzésekkel - indítottam egy olimpiai sorozatot, amit az olvasók nem tudom mennyire, de én nagyon szerettem. 
Most ebből válogatok néhány sportágat és sportolót az olimpia idején:

Vívás - Isten szava eleven, átható és élesebb minden kétélű kardnál
 

A vívás csapatsport (is), egész válogatottat tudnánk kiállítani éremesélyes vívókból. Legelsőbben is Szent György, a lovageszmény, akire eredetileg gondoltam, de őt a képeken lándzsával ábrázolják, ez a fegyvernem pedig nem szerepel a mai sportágak között. Karddal a kezében láthatjuk Szent Pált is, akit - római polgár lévén - nem keresztre feszítettek, hanem lefejeztek. Ugyanezen okból fog kardot a kezében Szent Jakab apostol is (ő nem volt római polgár, viszont szintén lefejezték). Aztán itt vannak katonaként kezdett vértanúink, szentjeink: Szent Flórián, Szent Sebestyén, Szent Márton, Loyolai Szent Ignác, Assisi Szent Ferenc, és, persze, a királyok, a mi Szent Lászlónk (őt ugyan pallossal ábrázolják, de egyébként is egy másik versenyszámban kvalifikálta magát az olimpiára) vagy például a franciák IX. Szent Lajos királya. Ebben a sportágban találkozhatunk női versenyzővel is: Szent Johanna - Jeanne d' Arc - aki a kortársak tanúsága szerint kitűnően forgatta a fegyvert.
Tele van a Biblia is vívókkal: Józsue, Saul, Dávid, Gedeon; de karddal akarta meghozni az ítéletet bölcs Salamon király is, Péter apostol pedig kardot is ragadott, amikor Jézus elfogásának éjszakáján, a Getszemáni-kertben lecsapta a szolga fülét. "Aki kardot ragad, kard által vész" - mondja Jézus, de nem az olimpiára gondolt.

Csapatkapitánynak mégis másvalakit választok, olyant, akinek már van gyakorlata a kapitányi teendőkben: Szent Mihály arkangyalt, a mennyei seregek vezérét. A Biblia három angyalt említ név szerint: Mihályt, Gábrielt és Ráfaelt. Szent Mihály egyike a hét arkangyalnak (főangyalnak), ő a mennyei hadak vezére és győztes harcosa. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan.

Neve a héber "mi ká él" = ki olyan, mint az Isten? kifejezésből ered. Szent Mihály arkangyal az Istenhez hűséges angyalok vezére, akik az Ő oldalán állnak a lázadó angyalok, azaz a gonosz lelkek elleni harcban. Az Istenhez hűséges angyalok jelszava, csatakiáltása: Ki olyan, mint az Isten?!, aminek voltaképpeni értelme ez: Senki sem olyan, mint az Isten, vagyis: Isten a leghatalmasabb, őt kell Úrnak elismerni.

A Bibliában az első emberpár paradicsomi kiűzetésekor találkozunk vele, majd még a Jelenések könyvében is. Legenda is kapcsolódik hozzá: 590 körül, Rómában, a pestisjárvány idejében, a könyörgő körmenet során, megjelent Nagy Szent Gergely pápának az Angyalvár felett, és visszadugta véres kardját a hüvelyébe, ezzel jelezve a járvány végét.
Erre emlékeztet alakja az Angyalvár tetején.

A magyar néphagyományban Szent Mihály ott van a haldoklók mellett, segít itthagyni a földi világot, átkíséri a lelkeket a túlvilágra. Ehhez kapcsolódik nálunk a Szent Mihály lova elnevezés, és innen a Göncölszekér másik neve is, Szent Mihály szekere.

Sokhelyütt külön imádságban kérik mindennap Szent Mihály védelmét, segítségét:
Szent Mihály arkangyal,
Védelmezz minket a küzdelemben,
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk,
Esedezve kérjük: parancsoljon neki az Isten.
Te pedig mennyei seregek vezére,
A Sátánt és a többi gonosz szellemet,
Akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Ámen.

2 megjegyzés:

  1. -és ki blogot ír, olvasója emlékezete által marad meg (de tartsd szárazon a blogmentő funkciót)-

    VálaszTörlés

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...