2016. július 28., csütörtök

Múlt-kor

A cím minden tekintetben helytálló, mert több mint egy hónappal ezelőtti eseményről írok, ami száz évvel korábbra vitt vissza.

A Hegytörténeti Gyűjtemény minden évben megrendezi a Múzeumok éjszakáját, amit lelkesen látogatnak  a kisgyerekesek és azok, akiknek nincs kedvük a városba bebumlizni estére-éjszakára. Itt, ha valaki bírja és kedve tartja éjjel 2-ig is jól tartják programokkal. Én is törzsvendég vagyok évek óta.

Mindegyik évnek van egy témája, amire az egész programot fölfűzik, idén ez az I. világháború volt. Kiállítás nyílt az akkori hegyvidéki életről, a helyi hadikórházakról és általában a Nagy Háborúról. Nagyon érdekes volt a hadtörténeti előadás és a fegyverbemutató is. Az előadásból tudtam meg, hogy nem a magyar katonák vesztették el a háborút, azok kitartottak, amíg bírtak, sok hadisikerrel, hanem a politika (a rádióban egész évben megy mindennap a "Száz éve történt"  párperces sorozat, amelyben az egyes katonák hősi tetteit emelik ki, hacsak tehetem, meghallgatom reggelenként).
Az előadást két idősebb katona tartotta - rögtön bemutatva a tiszti és a legénységi egyenruhát is - nagyon tartalmas, jó volt.




A különleges attrakció pedig a századeleji fényképezkedés volt! Korhű ruhában, korabeli, a környéket ábrázoló háttér előtt lehetett elkészíttetni (ingyér) azt a jólismert barnás fotót. Énis, énis, hogyne, persze, de még az FB-ra se teszem föl, nemhogy ide. Egy kis gondossággal akár jó kép is lehetett volna, de az a figyelem hiányzott. Megint egy pillanatig azt hittem, hogy..., és megint kiderült, hogy mégse. Nem baj, legközelebb újra belevágok valamibe, hogy újra kiderüljön :)


Természetesen, még egy halom egyéb program volt: gyerekprogramok, koncert, filmvetítés és ételkóstoló. Meggyőződésem, hogy a hegyen él a legtöbb rászoruló, éhező, jól szituált polgár, ahogy rávetették magukat a vadpörköltre. Az évi vadpöri és én még sose kerültünk közelebbi kapcsolatba, ez most is így maradt. Végül 9 felé hazaballagtam, mert már éhes voltam :)


2016. július 22., péntek

csönd béke fény

Egy régóta húzódó meghívásnak tettem eleget a múlt héten, a szándék mindkét fél részéről jó ideje kölcsönös volt, csak hát időpontot egyeztetni olyan nehéz. Röviden megfogalmazva: kolostorba vonultam, pontosabban monostorba, vagyis szerzetesnővérek (közkeletű szóval: apácák) között töltöttem pár napot. Aki csak tudott előre a tervről a környezetemben, mind nagyon féltett, hogy, jaj, mi lesz ott, kezdve attól, hogy elveszik a telefonomat is, végezve azzal, hogy nyugodtan szaladjak haza, ha mégse bírnám.
Sietek megnyugtatni mindenkit: nem kellett menekülőre fognom. Nagyon jóleső, nyugodt, békességes, barátságos helyre találtam, egy szeletnyi otthonra. Semmi nem volt kötelező, de mindenben részt lehetett venni, az imádságoktól a munkán át az életükben. Természetesen, a kedves vendéggel szemben is megőrzik a maguk világát, külön étkeznek, és élik a saját napirendjüket. De ez nem volt zavaró, mert sok volt a találkozási pont, amikor lehetett beszélgetni, kérdezni, figyelni; és mert így én is szabadabb voltam.
Ja, és a vendégszálláson nem volt tévé, a wifi-kódot pedig hősleg nem kértem el  :)
És jó volt, felfrissítő, elnyugvást adó, amolyan, ide még vissza kell menni-helyként került be a szívembe és a messzi jövő terveibe.

A hely pedig..., az maga a békesség, a szépség, a látható Isten-dicséret.

Ilyen barátságosan kezdődött:





Aztán a múlt hétvégi reggelen erre ébredtem jobbról is, meg balról is:


Azért néha ki lehetett menni és voltak érdekességek.
Variációk cserszömörcére:






        
És esett, esett, esett...



A virágok és a kövek fényesedtek tőle



Ahogy egy népszerű blogban szokták befejezni a bejegyzést:
Ezen a helyen jártam, köszönöm az élményt :)

De még nem fejezem be, mert ott is bennem motoszkált egy kedves versem néhány sora, amire aztán itthon rátaláltam, és úgy érzem, a szavaimnál és a képeimnél is teljesebben adja vissza, hogy mit találtam ott:

Weöres Sándor: Dob és tánc (részlet)


csönd
béke
csönd
béke
fény
csönd fénye
béke csöndje
fény békéje csönd
fényes csönd béke
csönd béke fény
béke csöndes fénye
fény csöndje
csönd csöndje fény fénye béke
csönd fény

lombban kő
csönd köve
kövön fény csöndje
kőben csönd béke
kő békéje béke köve lombban
csönd fényes béke
kő lombban fény

kút csöndje fű
kútra hajló béke csönd
kút békéje inda
fű inda kő
lomb hintája kúton
fény ingája kútban
csönd dajkája
csepp
csepp
kút cseppje
cseppek csengő csöndje
csönd cseppje fény
kút habja kő lombja
fény csöndje béke

szél víz föld
kis patak irama
fény halmai
föld keblei
kút karjai
kő lábai
víztüdejü szél
lombtorkú csönd
fűruháju fény
kőarcú béke

reggel
dél
este
éj
hajnal karéja
dél sziklája
alkony karéja
éj sziklája
csönd
béke
fény hímzése
hab szövése
szél fonása
füst rovása
tűz írása
örökös szálak verejtéke

orsó
koporsó
kop
kop
harkály
óriási csönd órája
sok külön kis csönd ingája
kövön gyík
fénylő néma bálvány

béke veled
...
rend
ünnep
béke
rend köve
ünnep lombja
csönd füve
béke kútja
szállj békés lomb csöndje
fényes ünnep ága lengj
ima irama
unalom fénye
csönd ünnep béke rend szállj
ima fény ünnep lengj béke

fény csönd
béke
csönd
csönd
béke
béke


2016. július 19., kedd

Utazások

Emiatt van, kérem szépen, így elhanyagolva ez a kis árva, akkor, hát, induljunk el! Vonattal, ahogy illik.
De ezen a vonaton még nem én ülök, ma kora este kísértem ki valakit a Keletibe, és akkor sikerült elkapnunk a Szent Márton-mozdonyt. Tudtam róla, hogy van, de még képen se láttam, most meg egyszer csak itt volt élőben. Nagyon rendesen, egy kicsit álldogált, amíg lefényképeztem, aztán elindult, hogy úgy is meglegyen.
1700 éves. Nem, nem a mozdony, azok még nem szaladgáltak a Borostyánkőúton, hanem Szent Márton, aki 316-ban Savariában született, ezért idén Szent Márton-emlékévet tartunk idehaza, amúgy meg Irgalmasság éve, a kettő pedig szép összhangban van. (Na, megint nem tudok kibújni a bőrömből, jöjjön inkább a mozdony!)







2016. július 10., vasárnap

Hihetetlen fények

Ez teszi elviselhetővé a - nem is ritka - kora reggeli munkába meneteleket. Már az is érdekes, különleges hangulat és érzés, ahogy caplatok át a még néptelen téren, és rácsodálkozva, mindig új részletét fedezem fel a Parlamentnek és a környező épületeknek. Történik ez azért is, mert a fények játéka lenyűgöző élménnyé tudja varázsolni ezt a reggeli sétát. Nem lehet nem megállni, csak nézni, nézni és fényképezni. Persze, nem mindegyik reggel ilyen, de a múlt héten egyik nap megint kaptam ilyen ajándékot, amikor a Kossuth-szobrot öltöztette föl a fény és az árnyék. Egy futó is megállt mellettem, fényképezett ő is.
Ezt láttuk:







 

Egy korábbi, őszi szépség pedig itt látható



2016. július 8., péntek

Egy szelet párizsi

Nem, nem a foci EB-ről írok, inkább még mindig a táborról.

Vasárnap vajas-párizsis kenyeret kaptunk reggelire! Tálcákra voltak kitéve a félbevágott szelet kenyerek, megvajazva és mindegyiken egy-egy szelet párizsi. És jó volt, és finom!

Egyszerre annyi emléket idézett föl ízében, kinézetében! Gyerekkoromban ez volt a megszokott reggeli vagy vacsora: vajas kenyér párizsival. Aztán kinőttünk belőle. Megjelentek a mindenféle felvágottak, sonkák, szalámik, májasok, és szegény párizsira annyi rosszat is mondtak, hogy szépen kikopott az életünkből és az ételünkből.
Most pedig ott kínálta magát, igaz, volt mellé paprika, paradicsom, uborka is, ki mit akart. Én semmit, csak a párizsis kenyeret, úgy, magában.

Annyira hirtelen, jó élmény volt, hogy arra gondoltam a héten, egyik este, hogy ezt fogok vacsorázni. Kezdődött azzal, hogy 7 óra körül, amikor másztam haza a munkából, a plázában már nem lehetett  parizert kapni. Sebaj, ettől még nem adom föl, veszek csomagoltat. De az nem olyan volt. És nem olyan volt a kenyér sem. És nem kellett volna ismételni, inkább eltenni az újra felfedezés örömét a maga megfelelő polcára. Mert, azt hiszem, nemcsak a kenyérrel és a rávalóval volt a gond, hanem legfőképp azzal, hogy hiányzott hozzá a körítés: a napsütés, a nyüzsgés, az együtt, a vasárnap reggel. A lendület és az élet...  Ehelyett csak vacsoráztam.


2016. július 3., vasárnap

Talán egy pillanat a nyár

Üldögélsz egy délután Ráckevén, a Kis-Duna partján, egy cukrászda teraszán, fagylaltot nyalogatsz, amivel megjutalmaztátok magatokat a jól sikerült nap után, mert megérte a sok előkészület, tetszést arató, szép nap volt a 32 fok ellenére is. Nem is vagy egyedül, semmiségekről beszélgettek, a nap "munka"-része véget ért, a többi már csak esti rutin, a holnapért pedig már mások felelnek.
Egyszerre megérzed a nyár pillanatát, a felszabadultságot, a víz, mindig nyugtató látványa elsimítja a nap folytonos készenlétét, és tudod, hogy a bárányok - ha nem is látod mindet - békésen, elégedetten és kifáradva legelésznek, és nem is sejtik, hogy a táborban még meglepetés-dinnyék várják őket :)
És egyszerre megcsörren a telefon..., kezedben a maradék fagyival menni kell, segíteni, mert valakinél baj van, és a mai nap még a tiéd. Aztán megoldódik az is, de az elhagyott pillanat már nem tér vissza.

Már itthon vagy, Republicot hallgatsz írás közben, mert benned cseng még tegnapról a tábortűzi ének, és a fáradtság és a hála mellett annak örülsz, hogy egy pillanattal megajándékozott a nyár :)







Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...