Közkívánatra - amennyiben Klári felkérését a köz óhajának tekintjük, amelynek szívesen teszek eleget - most beteszem a 2006-os erdélyi út beszámolójának egy aktuális részletét, aminek időszerűségét a mai ünnep adja.
-- Lészen ágyú!
Így talán nem ugrik be rögtön, de ha azt mondom, hogy rézágyú és
fölvirágozva, akkor sikerült minden olvasónak egész napra a fülébe
csempészni a dalt, ahogy én is jártam, amikor Kézdivásárhelyen Gábor
Áron emlékét kerestük. Keresni nem is kell nagyon, hiszen büszkék rá,
emléktábla, szobor, utca, tér, múzeum, a líceum, mind róla beszél.
A híres mondat azonban nem itt, hanem Sepsiszentgyörgyön, a Honvédelmi bizottmány ülésén hangzott el 1848. november 16-án. "
Amikor
Puchner, császári tábornok, feltétel nélküli megadásra szólította fel
Háromszéket, Sepsiszentgyörgyön népgyűlést tartottak Háromszék
honvédelmi bizottmányával. Meddő viták hangzottak el, a fegyver és lőszerhiány elkeseredést váltott ki, reménytelen volt a helyzet. Már úgy
nézett ki, hogy a megadás következik, amikor a hátsó sorokból Gábor
Áron szólásra emelkedett. " Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg
kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú.
Lészen ágyú!"
Legendás szavai a jelenlevők óriási lelkesedését váltották ki. Háromszék
népe elhatározta, hogy fegyverrel védi meg szabadságát, és
megszervezték az önvédelmet. Gábor Áron első ágyúit a hídvégi ütközetnél
használták eredménnyel. A székelység megnyerte a csatát!
Gábor Áron emlékműve Kézdivásárhely főterén
Gábor Áron tanult ember volt. Katonaidejét tüzérként szolgálta le
Kézdivásárhelyen, aztán Gyulafehérváron, majd a bécsi katonaiskolában
folytatott katonai műszaki tanulmányokat, különösen a fegyvergyártás,
ágyúöntés érdekelte. Kitanulta az asztalos szakmát is, afféle székely
ezermester volt.
A legendássá vált pillanatot azonban hosszas előkészítő munka előzte
meg, majd ezt követően is komoly összefogással sikerült a tervet
megvalósítani. Thuróczi Mózes kézdivásárhelyi harangöntő állt mellé, a
műhelyét is rendelkezésre bocsátotta. Félév alatt összesen 64 ágyút
öntöttek.
Gábor Áron tevékenységére Kossuth is felfigyelt, és kinevezte az erdélyi
hadi gyárak igazgatójává. Így a lőporgyártást és a golyóöntést is ő
szervezi meg, utóbbit a fülei vashámorban, és ő látja el felszereléssel
Bem hadtestét. Ennek később tüzérparancsnokként az őrnagya lesz, mert
Bemnek szüksége volt ágyúhoz értő szakemberre. Így érte a halál is,
mindössze 34 évesen, a kökösi csatában az osztrákok ágyúgolyója sebezte
halálra. Felesége, egy moldvai román asszony, hűségesen mellette volt
egész vállalkozásában, még a csatától se maradt távol.
A Gábor Áronról szóló népdal a szabadságharc idejénél jóval később
keletkezett. Ezt a dallam elemzése alapján állapították meg a
zenetudósok, mivel az "minden elemében a 20. század elejére
megszilárdult új magyar népdalstílust képviseli".
Az első változatot Mathia Károly jegyezte le 1941-ben Csíkszentdomokoson
egy 12 éves fiútól. A dal főleg azután lett népszerű, hogy az
első kiadás nyomán hamarosan számtalan más kiadványba, köztük a
tankönyvekbe is bekerült a Mathia Károly által gyűjtött székelyföldi
változat.
A dallam minden népzenei dialektusterületen meglehetősen egységes.
Gyakori a dallam hangszeres zenei felhasználása. A hangszerjátékosok
leginkább lassú, illetve középgyors csárdásnak játsszák a dallamot, mint
például az alföldi citerások, vagy a kalotaszegi zenészek.
Kalotaszegben az élő tánchagyomány kísérődallamaként maradt fenn.
Bogártelkén lakodalomban, bálban a 70-es években még táncoltak rá.
Kallós Zoltán 1977-ben egy bálban vette magnószalagra Boros Samu és a
szomszéd Egeres falu cigányzenészei előadásában egy bálban.
Egy megmaradt rézágyú a helyi múzeumban
Gábor Áront vasmunkához, öntéshez, gyárhoz közeli édesapám révén mindig
szerettem, csak éppen semmit nem tudtam róla, most bőséggel pótolhattam.
Hazai emlékműve is van, ami - most már - félbetört életét is jelképezi
számomra. De aranyló ragyogásában benne van a székelyek
elpusztíthatatlan hite, mindent leküzdő élniakarása is.
Gábor Áron emlékműve a II. Szilágyi Erzsébet fasorban, a nevét viselő utcánál
Ui. Ma is ugyanígy mondanám el. Csak talán a fényképezéssel már ügyesebben bánnék. Vagyis: vissza kell menni Kézdivásárhelyre! Sokan kérdezik mostanában, hogy mennék-e újra a Szentföldre, visszavágyom-e? Nem, oda nem, az így volt teljes. De Erdélybe! Bármikor, azonnal.