2015. december 31., csütörtök

Az év fordulóján

Éjfélkor mindig a Himnuszt hallgatjuk-énekeljük. Nem gondolom, hogy bárki is pont akkor nézne bele a blogomba, de én ezzel a felvétellel váltom itt az évet és kívánok minden kedves olvasónak békés, egészségben és örömben eltöltendő újesztendőt.

Hogy miért is ez? Kanadában jégkorong utánpótlás bajnokság zajlik, amelynek a magyar U16-os válogatott is a résztvevője. Az egyik mérkőzés előtt elromlott a technika, nem tudták lejátszani a himnuszokat. A kanadaival nem volt gond, azt elénekelte a közönség, de mi legyen a magyarral? Az egyik 15 éves hokis, Horváth László, kiállt a stadion közepére, és elénekelte a Himnuszt.
Hát ezt a bátorságot kívánom a fiataljainknak és magunknak is erre az évre!


2015. december 29., kedd

Nyalánkságok kép nélkül

de azért el lehet képzelni :)

Nyali 1.

Végy egy adag gesztenyepürét, felengedtetve dobd bele a méretes narancssárga keverőtálba, boríts hozzá egy 25 dekás doboznyi mascarponét, és ízesítsd az egészet kedved szerint (pl. kicsi méz vagy vaníliás cukor vagy porcukor, csöpp rum vagy aroma, egyéb fűszerekkel kár elnyomni a gesztenye ízét). A kézi keverővel keverd ki az egészet habosra.
Babapiskótát márts meg tejben vagy meggybefőtt levében, vagy csinálj keksz/sütimorzsát (vagy, ha éppen semmi nincs otthon, akkor ne), azzal rakd ki a szép üvegkelyhek alját, esetleg még az oldalát is, de azt nem muszáj.
1,5 dl habtejszínt verj föl, kanalanként, óvatosan, forgasd a krémhez, és már mehet is a poharakba. Tetszés szerint adhatsz még bele-hozzá pár szem befőtt meggyet vagy aszalt gyümölcsöt, vagy amit gondolsz. Én most pl. csak mandaringerezdekkel díszítettem a tetejét.
Állítólag jót tesz neki, ha kicsit még beteszik a hűtőbe, de erre már úgysincs érkezése, mert mire odaérne, elfogy :)

Nyali 2.
Végy egy pomelót, amit eddig nem is vettél emberszámba, de nemrégiben megkínáltak vele valahol és ízlett. Szabadítsd meg vastag héjától (magja nincs!), vágd gerezdekre vagy még kisebb darabokra, tedd csinosan egy tálba, és bátoríts mindenkit, hogy kóstolja meg. Nagyon kellemes ízű, nem olyan kesernyés, mint a grapefruit, de, sajna, nem is annyira lédús, mint a narancs. Kanalat és kistányért is kínálhatsz hozzá, de elegendő az is, ha csak kézmosási lehetőséget helyezel kilátásba.

Hát ezek, így, ünnep közén.

2015. december 23., szerda


Békés, boldog Karácsonyt kívánok 
minden kedves olvasónak!


(A jászol alatt a betlehemi barlang ezüstcsillaga látható, amely a születés helyét jelöli. Mert még mindig nem múlt el... :)


2015. december 20., vasárnap

Advent IV. vasárnapja

A végére pedig az elmaradhatatlan ének, amelyik bennünk zsong egész adventben, dúdolva, énekelve. Ahogy a kórusművet kerestem, egy meglepő feldolgozásra bukkantam, ami nagyon megtetszett. Talán azért is fogott meg annyira, mert a helyszín a Szentföld világát idézi.

Veni, veni, Emmanuel (The Piano Guys előadásában)

2015. december 19., szombat

Adventben

Műfajt váltunk, egy gitáros ének következik, mégpedig a legismertebb adventi ének Sillye Jenőtől.
Gitáros rorate-miséink kedves éneke. (A felvétel, persze, nem nálunk készült.)

Ma este már a negyedik gyertyát gyújthatnánk, de mivel a blogban nem gyújtottam meg a harmadikat, gyorsan beteszem még, úgyis az öröm hete van, belefér :)




2015. december 18., péntek

Advent 4.vasárnapja elé

A tűzijátéknál is úgy szokták, hogy a végén lövik föl a legszebbeket. Én is így teszek most, és a legkedvesebb, hozzám ilyen-olyan okokból  (általában emlékidéző éneklések miatt) kötődő adventi énekeket hozom sorba. Ki-ki válogathat belőlük kedvére, a karácsonyig hátralévő napokban megfényesítheti velük még a lelkét és a várakozást.

Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő!  (Maczkó Mária)

2015. december 6., vasárnap

Advent 2.vasárnapja

 
 A 23. zsoltár modern változata

Az Úr beosztja időmet, nem sietek,
időről-időre nyugodt pihenőt ád.
A csend pillanataira vezet,
és megújítja nyugalmamat.
Értelmemet lecsendesíti,
úgy vezet tetteimnek útján, és vezetése béke.
Még akkor sem félek én,
ha naponta tengersok dolog vár rám,
mert Ő velem van.
Jósága és könyörülete egyensúlyban tart,
felfrissít és megújít tevékenységeim között.
Elmémet megkeni a derű olajával,
erőim csészéje örömtől túlcsordul.
Harmónia és eredmény
lesz óráim gyümölcse,
mert az Úr békéjében járok én,
és házában lakom mindörökre.

2015. november 29., vasárnap

Advent 1 vasárnapja



Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.

 Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.

Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Pilinszky János


Nézegetnivaló, mert mindennapra nem ígérek ám! :)


 És egy kis emlékidéző, aki velem együtt szívesen olvasgatja újra:



2015. november 9., hétfő

Axiómák

A reményhal nem úszik.

A sültgalamb nem repül.

Az ősz szép, egyébként.

És békességes.











Mátraverebély-Szentkút

(Klári kedvéért, aki nem jár a Facebookon :)

2015. október 22., csütörtök

Milyen furcsa!

Szokás szerint korán induló munkanap, fejfájósan, nyűgösen, nagyon fáradtan. Már csak becsületből igyekszem bekúszni.
A Duna-parton az ég azért megérint mélykék színével, de, szerencsére, már jön is a villamos, csak éppen magamban elraktározni van időm a képet. Aztán megérkezem a térre, csak állok, nézek, és már nem is érzem az ólmos fáradtságot, mert puhán körülölel a hajnali köd, sejtelmes és csöndes minden. Békesség van és ámulat, imádság és hála, tágas tér és a magam kicsinysége benne.
Milyen furcsa, ha engedjük, hogy átjárjon a szépség, egészen erőre lehet kapni tőle!






Most láttam, hogy az egyik kolleganőm pedig a késői hazaút képeiből tett föl. Jó, hogy ezt az érzékenységet nem öli ki belőlünk semmi.

2015. október 11., vasárnap

És volt egy blog

Nem kellett hirtelen vagy éppen tudatos elhatározásokat tennem, terminusokat kitűzni, feltételeket szabni magamnak. Egyszerűen csak engedni kellett, hogy az élet elrendezze, és odafigyelnem a valódi belső igényemre. Az pedig most az, hogy csöndben maradjak.
Nem mondom azt, hogy vége, befejeztem, mert a képeimmel valószínűleg időnként vissza fogok térni. Talán majd olyan is lesz, hogy írok valamit.

És ne tessék aggódni, nem történt semmi nagy változás, nincsen bajom, csak szeretném letenni ezt a kötöttséget. Hogy csak egy időre vagy végleg, azt még nem tudom, és ugyanúgy nem akarom ezt most elhatározni, ahogy az elején írtam. Nem tűnök el a blogvilágból, olvasom a többieket, és mindenkinek a megkeresését magánban, kommentben szívesen fogadom bármikor, sőt, ide is benézek olykor.

Itt, lentebb, pedig a múlt hét végi tihanyi három napunk képeiből láttok egy válogatást (aki már látta az FB-on, most repetázhat :) ez volt a nyárpótló gyönyörűség és kikapcsolódás. És meg lehet nyugodni, igenis van még tihanyi visszhang! Csak jókor kell lenni hozzá jó helyen. Például este kilenckor egy szélcsendes estében a Visszhang-dombon. Ilyenkor pedig még sejtelmesebb, izgalmasabb az egész, ahogy tisztán hallani a választ az éjszakában.




2015. szeptember 17., csütörtök

És van egy ősz

Napfényes, szép, meleg - igazi ősz

Egyébként meg...

De annyira azért nem is rossz.




2015. augusztus 31., hétfő

Volt egy nyár

Az idei nyár a többé nem fájdalmáról szólt. Van ilyen néha.
A munkahelyi gondok és bizonytalanság már igazán csak bónuszként jött hozzá a napi és hétvégi túlórák tömegével, áthelyezés, új munkaterület, megint költözködés, új munkatársak, új felelősség. Még egy próbálkozásba is belehajszolt ez a helyzet, de a reményhal már messze úszik.
Hogy az összesen egyheti szabadságom alatt egyetlen napot se utaztam/nyaraltam, az az így jártam-kategória, de legalább az első hőségriadós hetet sikerült itthon töltenem, ez kétségtelenül pozitívuma. Ami kirándulás mégis volt, az egy tor-túra a fogorvoshoz, ugyanis kitört az egyik fogam.
Hogy az idei tanévkezdés engem már nem érint, csak ráadás, így hozta az élet. Talán jobb is így a munka miatt.
Tudom, hogy a blogomból oktató-nevelő fényképalbum lett, de most így esett jól. Nehéz lesz visszatalálni a régi hanghoz, ha ugyan... Ja, és közben volt egy blogszülinap is, pont a tízéves, jól megfeledkeztem róla.
A fényképezőgépet egész nyáron a kezembe se vettem, ilyen nem volt emberemlékezet óta.
Esetleg egy szelfit az elromlott hűtőszekrénnyel? Na?
És most nehogy valaki elkezdjen sajnálkozni, mert megharapom. Komolyan. Van már fogam.


Vége a nyárnak. Illik feltöltődve, pihenten, frissen és csupa lelkesedéssel kezdeni a gürizős őszt...


2015. augusztus 20., csütörtök

Szent István király nyomában

Néhány kép egyszer volt, hol nem volt-időkből, hiszen nehéz az országban olyan vidékre menni, amely valamilyen módon ne őrizné Szent István emlékét.



Melocco Miklós szobra Esztergomban. Szeretem ezt a szobrot, tetszik a lendülete, a kifejezőereje.


Pannonhalma. A Pannónia hegyén lévő Szent  Márton monostor alapítólevele Szent István udvarában készült 1002-ben. Történész vérűeknek érdekes olvasmány lehet az elemzése.


A bazilika román kapuzata
Egy üvegablak részlete, Szent István felajánlja az országot Máriának






Kalocsa. Szent István-i alapítású egyházmegye, első püspöke a koronát hozó Asztrik volt.

Ezek csak a hirtelen talált képek, de kereshetnék még fehérváriakat is, meg máshonnan valókat, és elmesélhetném azt is, hogy harmadik gimnázium utáni nyáron, egy hónapig tárlatvezető voltam az esztergomi Vármúzeumban, amely vár a hagyomány szerint István azaz még Vajk születési helye. Nagyon szerettem azt a munkát és magát, az ezer történelmi titkot és kérdést rejtő várat is. De az olyan régen volt, hogy abban az időben még fényképek se készültek :)

2015. augusztus 15., szombat

Mária elszenderülése

A keleti keresztények nevezik ilyen szépen Mária mennybevételének ünnepét, amit mi Nagyboldogasszonynak hívunk. Máriát halálakor Isten testestül-lelkestül fölvette a mennybe, "ki is járt" neki, mondhatnánk. Erre emlékezünk augusztus 15-én.

Ha Jeruzsálemben járunk, akkor pedig fölkereshetjük a Dormitio (Elszenderülés) templomát, melyet azon a helyen emeltek, ahol a hagyomány szerint a Szűzanya meghalt. Egyszerű, szép templom, és éppen csak mi voltunk ott akkor, úgyhogy csöndjét, meghittségét is megtapasztalhattuk. A felhangzó Salve Regina zengése pedig nagyon mélyen bennem maradt. Akkor, ott, novemberben közel hozta ezt az ünnepet, amelyik mindig a nyaralásokhoz és ebből következően változó helyszínekhez kapcsolódik különben, és kicsit talán súlyát is vesztette számomra emiatt

A Sion-hegyen álló templom számára a területet II. Vilmos császár vásárolta meg 1898-ban, és a szentföldi német közösségnek ajándékozta. Bencés apátaágot és a neobizánci stílusús templonot építették itt fel. A templomnak magyar oltára, kápolnája is van a millenniumot követő években készült el.



Jézus kezében a bepólyált gyermek valójában Mária lelkét ábrázolja - az ikonográfiában ez a lélek felvételének jelképe

Az elszenderült Szűz Mária szobra ébenfából és elefántcsontból

A Dormitio-bazilika altemplomában a magyar kápolna. Az oltár felirata: Magyarország kegyes hódolata

Mária az apostolokkal

Ezzel a résszel véget ért a nyári szentföldi sorozat.

2015. augusztus 10., hétfő

Hajad leng deresen

A Burns-idézet ellenére nem esünk melankóliába, sőt! A személyiségfejlődésnek egy törvényszerű és szép folyamatát vázolom fel itt a nagy melegben.

Történt egyszer régen, úgy a kétezres évek elején, hogy elkezdtem ősz hajszálakat felfedezni a sűrű, fekete bozontomban. Kicsit megrázott a dolog, de mit nekem, legyőzöm! Vagyis nekiláttam szálanként kivagdosni az árulókat. Ez egy darabig működött is, de aztán egyre gyorsabban és egyre többen lettek. Végül 2004-ben, egy fényképpel való szembesülés után úgy döntöttem, egy életem-egy halálom, kipróbálom a hajfestést. Tetszett, boldog voltam. Csak aztán ez magával hozta, hogy akkor már törődni kellett vele, nem lehetett hagyni lenőni, mindig újra és újra festetni kellett. Még ugyanannak a fodrásznak se sikerül mindig ugyanazt a színt kihozni, hát még, ha az ember néha új fodrásszal is próbálkozik. Egyszer még a nagyon nem akart bronzos is becsúszott. Untam már, szabadulni szerettem volna az egész macerától, de nem volt meg hozzá a bátorságom, vagy inkább, nézzek őszintén szembe magammal: az érettségem. Még nem tudtam elfogadni önmagamat. Ezt, persze, csak most tudom ilyen okosan (mentálosan :) kielemezni, akkor egyszerűen csak nem mertem, nem akartam kilépni az álarcom mögül, mert, jaj, ha meglátnak igaziban! Amíg még tanítok... - biztattam magamat.

Nem köthető eseményhez vagy időponthoz, amikor azt kezdtem érezni, hogy nincs mit titkolnom, ilyen vagyok, akkor is én vagyok. Kicsit randa volt, amíg lenőtt, de nem tartott hosszú ideig. Azóta meg! Annyi irigyem van, hogy csak na! Már azt is megkérdezték, hol melíroztatom :)
Meg azt is mondták, hogy tudod, mennyire jól nézel ki? Meg, hogy fiatalabb vagyok így.
És nyugodt, és kényelmes, és én. Minden pillanatban. És, ha tovább fehérül, akkor is.

Ez pedig a híres fejem júniusban. Csak annyi a különbség, hogy mostanra nyári rövidre vágattam, de arról nincsen kép. Persze, kócolódhat úgy, hogy elől középen nagyon-nagyon fehér, de itt éppen jólfésült :)


A képembe meg nem palacsintát vágtak egy ünnepségen, hanem a photoshopot, mert mégiscsak.


2015. augusztus 6., csütörtök

A Tábor-hegyen

Augusztus 6-án Urunk színeváltozását ünnepli az Egyház vagyis Jézus megdicsőülését a Tábor-hegyen. A csoda hagyomány szerinti színhelyén, a galileai Tábor-hegyen még az arab hódítás előtt három bazilika épült a "Legszentebb zsinatolóknak". Felszentelésük napja augusztus 6-ra esett. Hivatalos ünneppé III. Callixtus pápa emelte hálaadásul a nándorfehérvári győzelem mindenkori emlékezetéül, mert annak a híre, két hét késéssel, azon a napon jutott el hozzá.

Az evangéliumi történet rendkívül plasztikus, mégse tudtam sose elképzelni a hegynek s valóságát. Pedig valóság az a maga 774 méter magas, szinte egy tömbből faragott mivoltában. Valóság a ragyogás ott fenn, a tiszta, friss levegő, a távolság a világ zajától, a "jó nekünk itt lenni" békessége.

A zarándokblogban a friss élményeimet,benyomásaimat írtam le, oda nem kerülhettek fényképek, most inkább abból lesz sok, hogy valamit visszaadjanak a Tábor-hegy mai napig is érezhető  csodájából. (A képek kicsik lesznek, hogy több férjen el, de nézni nagyban érdemes.)

A mai templom a hegytetőn
A korai bazilikák romjai

















A végére pedig még egy verset is találtam ma, ami megtetszett. Véletlenül megint Reményik Sándor:

Lefelé menet
Máté 17.

    1.

„Elváltozék…” Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát.

    2.

Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.


Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...