Reggel 7 előtt indultam el otthonról, fülemben még a
zsolozsma himnuszával:
Mindnyájan
Krisztus-keresők,
a magas égre nézzetek…
Szép volt a magas ég, lassan világosodó mélykék színével.
Eljátszottam a gondolattal, hogyha most megjelenne a csillag…
Nem egy gyorsan tovarohanó üstökös, hanem egy szép, fényes,
nyugodt csillag, mindenhonnan látható. Kis idő múltán száz meg száz megosztás
lenne róla a facebookon, indexen, mindenhol, fényképezné mindenki az
okostelefonjával (persze, énisénis, kell a háttérkép), mint múltkor a
szivárványt. Aztán jönnének a kommentárok is. Elsőként egy meteorológust
szólaltatnának meg, és Reisz András elmondaná, hogy milyen légköri viszonyok
teszik lehetővé, hogy ilyen jól látható a csillag, és hogyan is van ez
összefüggésben a ciklonokkal meg az észak-amerikai hideggel. Vagy egyszerűen
elismerné, ez ciklonfüggetlen :)
Aztán kerítenének gyorsan egy csillagászt is, aki arról beszélne, hogy legutóbb
kétezer éve volt ilyen jelenség, írások is vannak róla, és milyen jó nekünk,
hogy újra láthatjuk, remek felvételeik lesznek! Bejelentkezne a
katasztrófavédelem is, hogy nincs ok pánikra, de ők azért felkészültek.
Végül valamelyik rádiónak eszébe jutna, hogy meg kéne
kérdezni valaki egyházi embert is, merthogy Vízkereszt van, hátha. És akkor ő
beszélne a csillagról, a fényről, a napkeleti bölcsekről. De kevesen hallanák,
mert épp egymást hívogatnák, hogy látod te is? V
agy épp
bámulnák a csillagot, mert tudják, hogy mindjárt felkel a Nap.
Csak azt nem tudtam eldönteni, hova is vezetne most bennünket
a csillag?