KRISZTUS FELTÁMADT!

Áldott Húsvétot kívánok
minden kedves olvasónak!

Hű keresztfa, minden fánál
százezerszer nemesebb:
virág, lomb, fa, drága termés
erdőn nem nő becsesebb.
Édes ág te, édes szeg te,
de a terhed édesebb.

Hajtsd meg lombod, ó, magas fa,
nyisd ki védő ágaid.
Születtél bár oly keménynek,
most az egyszer légy szelíd,
és öleld át puha-lágyan
nagy Királyod tagjait!

E világnak áldozatját
méltón csak te fogtad át,
hullámhányta életpályánk
révbe rajtad át talált,
s mert a Bárány vére mosta,
le is győzte a halált.

(a nagyheti zsolozsmából)

Gyönyörű nálunk és tőlünk. Csak talán már nem kéne... (dehát nem tartottak előtte közvéleménykutatást, tegnap estére meg simán el lettünk vágva a világtól, de az nem újdonság).

Ma - szabadságon lévén - az óvodákat jártam, mert nagyon a nyakunkon az elsősök beíratása, és teljes a tájékozatlanság az iskolai hit- és erkölcstannal kapcsolatban. Mindenhova előzetesen telefonon bejelentkezve megyünk, volt ahol kedvesen fogadtak, leültettek, érdemben tudtunk beszélgetni; másutt meg, amolyan "erről majd még máskor is meghallgatunk téged" módon tették ki a szűrömet. Missziós kaland volt, érdekes, tanulságos.

Igazán nem akarok párhuzamot vonni az apostolokkal, a világért se tenném, de azt hiszem, hóhelyzetben mi jobbak vagyunk :)

Adtam atz egészséges életmódnak is, fönt, a hegy tetején caplatva, ahol már a busz se jár, lábszárközépig érő, ropogós hóban, hasító, friss levegőn - lehet, hogy kellett már a fejemnek, lelkemnek is.

Jézus, világ Megváltója,
Üdvözlégy, élet adója,
Megfeszített Isten fia,
Szent kereszted szívem hívja.
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

Által szegve kezed, lábad,
Átvert tested roskad, bágyad,
Mezítelen tépett melled!
Ó siratlak, ó ölellek!
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

Virágoknak szép virága,
Honnét orcád sárgasága?
Hegyes tövis koronázott,
Édes orcád vérrel ázott.

Asszú földet harmatozván,
Vérzel, vérzel a keresztfán.
Úgy piroslik tested róla,
Mint a most nyílt piros rózsa.

Szent karjaid széjjeltárod,
Tán az embereket várod,
Kiken vérrel könyörültél,
Betegekért betegültél.

Az elveszett bárány

Lesz majd öröm az olvasók között, ha előkerül az a kódorgó bárány!

De, egyelőre. most semmi biztatót nem tudok mondani. Nincs alkotói válság, nincs bloglélek. élet van. Élet ezer gondjával, bajával, örömével, kötelességével. Persze, nyitott szemmel és nyitott szívvel, de nem vágyom rá, hogy meséljek róla. A rezdülésekről se, most nem hiányzik az írás. Ha majd fog, jelentkezem.

És igazán kitartóan minidg újra próbálkozom, de - ezt csak súgva mondom - lehet, hogy tényleg lassan elmúlik a blogláz.
Hogy a nagyhét most majd merre fordít, a csöndre vagy épp arra, hogy valami vers, kép bekerüljön, az is nemsokára kiderül.

Ünnep

Kivül

és belülről

Habemus papam!

Hát, ennyit az esélylatolgatásokról :)

Én örülök, nagyon rokonszenves.

Isten segítse, ha már kiválasztotta.

(Nálunk szerda esténként van az ifjúsági hittan, éppen jókor volt :)

Nem a jól ismerttel, a tábortüzi közös éneklések dalával búcsúzom, inkább ezzel:

A csend beszél tovább

Nyugodjék békében!

Gyűlnek a mécsesek a ház előtt.

Hétvégék

Mostanában valahogy úgy alakulnak a hétvégék, hogy fáradtabban vágok neki az új hétnek, mint ahogy befejeztem az igencsak húzós előzőt. Tudom, én tehetek róla, de azért mégsem.

Volt idő, amikor a mindenféle program és elfoglaltság föltöltött, teljesen kikapcsolt, de most inkább a (semmittevő) pihenésre vágyom, ami viszont - ha néha összejön -kiderül, hogy önmagában kevés.

Ez a hétvége elkezdődött már pénteken este fél 7-kor az ifjúsági csoporttal (az jó, azt szeretem, értelmes felnőtt fiatalokkal együtt lenni, de mert rendszeres, mégiscsak kötöttség), amit most szűkebbre kellett venni, hogy este 8-ra már, úgy ötvened magunkkal, mi is kint legyünk a budakeszi Kálvárián, fáklyás keresztutat járni. Hiába mondjuk, hogy a kereszténység nem érzelem és hangulat, mégis kellenek az ilyen élmények. Különösen az volt szinte megrendítő, hogy a XII. állomásnál, Jézus halálánál, lent a faluban (jó, városban), megszólalt a harang. Álltunk a hegytetőn az esti csöndben és számoltuk magunkban az óra ütését. És nem  akartuk elhinni, hogy ez most véletlen.
Hazaérés fél tizenegy tájban, lefekvés majdnem éjfél.

A szombat az operáé volt: az újonnan megnyílt Erkelben néztük meg a Don Giovannit, minden tekintetnben nagyszerű előadásban, 11-től fél háromig. Úgy vitte el a napot, ahogy volt, este meg a szokásos program, egy névnapi köszöntéssel megfejelve.

A vasárnap délelőtt az nem játszik pihenésileg, ráadásul ma tatottuk az elsőáldozók (az elsőáldozóim :) bemutatását, izgalom, készülődés előtte, megkönnyebbült, jó érzés utána. Ja, és holnap este 6-ra váratlan vendégek jelentkeztek be egy beszélgetésre, és mivel úgy esem haza akkorra a munkából, hát azt is ma kellett még előkészíteni.

Ennyi, holnap hétfő. De ezt nem sajnáltatásból mondom, mert hiányozna, ha nem így lenne. Csak lehet, hogy öregszem... :)
Vagy hétközben az a napi nyolc óra! Az van útban mindenképp.

Tavasz

A kép ne tévesszen meg senkit, nem hóvirágot látunk rajta, hanem egy másik tavasz-hírnököt: tőzikét. Éppolyan kedves, még inkább törékeny finomságú, és ha lehet, még védettebb. A latin családneve is maga a tavaszi dallam és szépség: Amaryllidaceae.

Kivételesen a kép sem saját, a netről szedtem le, pedig két ízben is jártam hazánk legnagyobb tőzike erdejében, de mindkétszer forró nyári héten, amikor már nyoma sem volt a virágoknak. Nem is árulom el, hol vannak, nehogy valami, blogot olvasó tőzike-vadász fölkerekedjen és kárt tegyen bennük. (Elég neki, ha beüti barátunkagugliba és rátalál :(

De aki csak gyönyörködni akar bennük, annak tessék, itt van, mint ahogy azért is itt van már a tavasz is! :)

Áprily Lajos:

Tavaszodik

Sáncban a hóvíz

könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető

Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
- mint csibe héjban - kandin a lomb.
s mintha a róna
kedve dalolna
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.  

Indulok. Értem.
Jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
"Szíved a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már"!

Azon kívül, hogy nem eszünk csokit

Nagyböjt van.

Erről az időszakról rettentő sok téves elképzelés él az emberekben, még a katolikusokban is.

Eleve az, hogy ilyenkor komornak és szenvedőnek kell lenni, nem baj, ha picit látványosan is. (Vö: "Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz." (Mt. 6,17-18)

A gyerekekkel, csoportokban, egy-egy rajzot szoktam készíttetni, négy cédula közül húzhatnak: Jézus, tenni, önzetlen, boldog

Aztán a kész rajzokat kitesszük a táblára, megbeszéljük, mi van rajtuk, és aláírjuk a szavakat, kicsit kiegészítve:

Boldogan
Önzetlenül
Jézusért
Tenni

Azt hiszem, valahogy így.

Gondot jelent a lemondás értelmezése is, hogy ne a vallásos fogyókúra éppen alkalmas tavaszi eszköze legyen, vagy pedig ne egyszerűen egy önfegyelmező ujjgyakorlat, milyen erős vagyok én-jeligére. El lehet gondolkodni azon is, hogy a lemondással megspórolt csoki, cigaretta, stb. árát nem elteszem nyereségként, hanem valami jó célra fordítom, vagyis duplán mondok le :)

És ez eddig mind csak a "gyakorlati" oldala a nagyböjtnek. A teljes tartalmát az én nyegle szavaimnál sokkal szebben foglalja össze egy 1693-ból való ének, amit mi ebben az időszakban a vasárnapi miséken a prédikáció előtt szoktunk énekelni:

Térj meg, keresztény, - hagyd el vétkedet, | jöjj és sirasd 

      meg - hűtlenségedet! | Húsvét közeleg – készítsd föl szívedet!

Penitenciát - siess tartani, | üdvösségedre - gondot viselni, |

      | Krisztus titkait – szívedbe fogadni!

Mutasd meg immár - szeretetedet, | minden emberhez -  

      kedvességedet, | hogy betakarjad – sok gonosz  

     tettedet!