2016. szeptember 25., vasárnap

Erntedankfest

A német nyelvterület hagyományos ünnepe, ha szó szerint akarjuk fordítani termény-hálaadás, de a netes német-magyar szótár aratóünnepnek nevezi. A lényeg, hogy megköszönik az Úrnak a mindenfajta learatott, leszedett, begyűjtött termést. Boldog bajorországi ösztöndíjas koromban élőben is részese lehettem: a templomban, az oltár előtt kosarakban van felhalmozva a szőlő, alma, szilva, kukorica, sütőtök, minden, ami ősszel már a kamrában van. A megáldott terményeket részben hazaviszik, részben pedig szétosztják a rászorulók között. Október első vasárnapján tartják, de idén most a helyi német nemzetiségi önkormányzat ma ünnepelte. Jó hangulatú, népes látogatottságú esemény volt, mint általában az ilyenek a hegyen, ami, bizony, még a nevében is őrzi a budai Vár visszavétele után betelepült svábok emlékét. Vacsorára ma én is az ott kapott kenyérből ettem, és legalább megvolt a napi levegőn levési és mozgási penzumom, most meg gyorsan teljesítem a számítógép előtt ülésit is :)

video














2016. szeptember 17., szombat

Amióta az eszemet tudom

Változatlan formában már csak nagyon kevés olyan hely, és különösen olyan bolt van a környéken, ami a kezdetektől része az életemnek. Összesen hat ilyent tudok összeszámolni.

A közért, ami ma is ugyanúgy közért, még ha másképp hívják is, de még a kiszolgálós csemegepult is megvan benne, és édesanyám '56 után, amikor kitették az állásából, itt dolgozott a raktárban. Gyerekkoromban mindenki ismert az üzletben, ahogy én is őket, én voltam a kis Évike, szinte hazamentem mindig, ha átszaladtam valamiért.

A virágbolt, ugyanott, ugyanúgy, hiába lett azóta a városban nálunk a legmagasabb  az egy főre jutó virágboltok száma. A virágbolt mai dolgozóival is köszönő, reggelente pár szót váltó jóviszonyban vagyok, mint őslakos.

A cukrászda... Ó, a cukrászda! A neve ugyanaz, ha nagyvonalúak vagyunk, akkor a belseje is, de a kerthelyiséget már befedték, azzal bővítve az üzletet. Itt ettem az ötvenfilléres fagyikat, egyáltalán, ez a cukrászda jelentette az ünnepet, a csomagolt süteményeket, a Bambit, a biztos pontot az életünkben. És amikor a nagynéném ritka látogatásaikor mindig egy százforintost gyömöszölt a markomba, "cukrászdára" megjegyzéssel, emlékszem, annyira csodálkoztam, hogy minek ennyi pénz cukrászdára, amikor ott alig pár forint minden, és szépen odaadtam a pénzt anyunak.

Egy presszó -, mindig volt, és ugyanúgy van ma is, ugyanazon a néven. Felnőtt koromban néhány találkozást bonyolítottam le ott, egyébként nem jártam - nem jártunk oda, viszont évtizedek óta a kertjében veszem a karácsonyfát ugyanattól a zalai árustól.

Trafik - ez egy kis csalás, mert ma már nem is így hívják; lesötétített üvegű nemzeti bolttá avanzsált, pedig de sokat szaladtam le ide cigarettáért (Terv, Fecske), gyufáért, lottóért, annyi mindenért, mert még csak át se kellett menni az úton. A régi trafikossal-mai tulajdonossal, nálam idősebb asszony, tegeződő, baráti viszonyban vagyunk, épp a múltkor még az autójába is fölszedett, amikor caplattam a hegyen.

Szemfelszedő - itt is kell egy kis rugalmasság, mert a bolt ugyanott, ugyanúgy, ráadásul harisnya és zoknibolt, csak a leszaladt szemeket nem viszi már oda senki, és közöm sincs a mai eladóhoz, pedig itt is kis Évike voltam régen, és ide vittem át büszkén felszedetni az első nylonharisnyámat.

Ezzel a hat már meg is van, mert ez az utolsó közben jutott eszembe, de már más is, úgyhogy lehetne az nyolc is, egy hentessel kibővítve.

De most maradjunk a lényegnél, amiért ez az egész bejegyzés íródott: a papírbolt. Megszűnt a papírbolt! Életemnek, a cukrászda mellett, ez volt a másik fontos színtere. Itt vettük meg a számolókorongokat, a kék bekötőpapírt, a piros szegélyű címkéket, a postairónt, mindent, mindent, ami kellhetett. Később már műanyag füzetborítókat, a tollakat, az elefántos radírt, a szögmérőt. De itt válogattam a karácsonyi képeslapokat és a csomagolópapírt is, vettem a tubus ragasztót, és boldogan legelésztem mindazon dolgok között, amit csak tartanak egy papírboltban. Nagyon szerettem odajárni! Egy idős házaspár vitte évtizedek óta, mostanra beleöregedtek, belefáradtak, és a családban nem volt, aki továbbvigye az üzletet.
Itt árválkodik kipakolva, mi meg szomorúan és kíváncsian várjuk, milyen bolt költözik a helyére. Egy füzetért pedig, ma délután, elballagtam a plázába. Ez van.
A cégtábla még őrzi egy darabig, aztán már csak az emlékeink. A táblán a szó még a régi, beleillene egy Weöres Sándor versbe :)



2016. szeptember 11., vasárnap

Öröm és bódoccság

- ahogy egy ismerős kislánya mondta kicsi korában.

A boldogságnak sokféle arca van, mindig személyre szabott.

Kevesen ismerik például azt az érzést, amikor az estéken, éjszakákon át (mert dógozó emberek mikor máskor tegyék?) - többek munkájával készített újság egyszerre csak összeáll, nyugodt szívvel lehet a nyomdába küldeni, és másnap jóleső elégedettséggel kézbe venni a friss, nyomdaszagú példányokat. Amikben még nem találtad meg a benne maradt hibákat, mert azok biztosan lesznek, de azért vannak az olvasók, hogy rátaláljanak :)

Huhh, innentől negyedév nyugi.

Amikor osztálytalálkozóra mész, csak olyan időközire, és jó újra együtt lenni, bármilyen furcsa is látni, ahogy együtt öregedtek.

És amikor egy merész döntéssel sikerül lelassítani a munkahelyi mókuskerék forgását, ami csak vágyott elképzelés volt mindig, és, íme, összeállt ez is. Vagy nem sikerül, de a kocka már iacta est, a következményeken még ráér gondolkozni.

Amikor békességet tudsz teremteni; törékenyet vagy tartósat, ez már nem a te hatalmad és feladatod, csak az az első lépés.

És az az nyugalom, amikor tulajdonképpen nem történik semmi, hiszen nem is voltam sehol :)

2016. augusztus 27., szombat

Sárga, sárga sárga! :)

Micsoda felszabadultság, hogy magamnak írom a blogot!
Akkor megőrzök egy pár csuda sárga virágot :)




Tulicat - egy igen különleges macskafajta :)


2016. augusztus 24., szerda

2016. augusztus 23., kedd

Hát akkor 60!



Ugyan még csak holnaptól igaz, de hát minden rendes nagy ünnepnek van előestéje, és akkor ez a mai. Nem utolsósorban ma még 59 éves vagyok. Holnap már 60.
Furcsa. Nem annyira nehezen megszokható, mint amikor egyik évszám után januártól már egy másikat kell leírni, mert ezt az évszámot ritkán kell írásba adni. Mondani kicsit gyakrabban, arra majd oda kell figyelni.

Összegezni kéne, de mit is? Amire visszagondolok, amit megfogalmazhatnék, annyira személyes, hogy nem teszem ki a pont ma 25 éves világhálóra.

Tervezni? Örülni annak, hogy lehetnek és vannak még terveim, céljaim, feladataim.

Megköszönni? Igen… „Lelkem szorosan átölel téged és a jobbod szilárdan tart engem.” (62. zsoltár)  Így vagyok, így lehetek. Hatvan éve…

Tudom, akkor is éppen szerda volt, délelőtt fél tízkor. Anyu izgatottan kérdezte: Tanár úr, kisfiú? Kislány? A nagytekintélyű Schilling tanár úr pedig nem túl biztatóan felelt: Kismacska.

És mégis :)

2016. augusztus 18., csütörtök

Távgyaloglás - gyalog jöttünk, mert siettünk

Távgyaloglásban, a versenyek végére, csapatot is tudnánk indítani, de ez egyéni versenyszám, hát induljanak akkor külön-külön, úgyis a célba érkezés a fontos.
Hárman vannak, más-más nemzetekből, ahogy az olimpiához illik. Életkor szerint is különböznek. A távgyaloglás ugyan 20 meg 50 km-es, ők pedig sokkal messzebbről jöttek, éppen ezért megengedett, hogy segédeszközt is igénybe vegyenek, mégpedig tevék formájában. A mezük se éppen praktikus a versenyzéshez, a palást eléggé nehezíti a járást, a korona talán véd a napsütés ellen, és még az ajándékokat is cipelni kell. Akkoriban a pálya felfestése még elég kezdetleges volt, úgyhogy egy sokkal jobb iránymutatót kaptak: fényes csillag vezette őket.
A hivatalos nevezési listán nem találjuk ott a nevüket, valahogy lemaradt, de a szurkolók szájról-szájra adták: Gáspár, Menyhért és Boldizsár.

 
A cél az ünneplő stadion helyett egy kis ház volt, ahol egy család várta őket. Bizony, bizony, nem alig két hétig tartott az út, Karácsonytól Vízkeresztig (és ha így néznénk, akkor talán inkább a téli olimpián kellene indítani őket), eltarthatott az másfél évig is. Így történt, hogy már nem a barlangban hódoltak a Gyermek előtt, hanem egy házban találhattak rá.

Ők nem egészen a mai kor sportolói voltak: nem őket segítették a szponzorok, hanem a célba érkezés örömére ők adtak ajándékot: aranyat, tömjént és mirhát.

Még egy különlegesség volt a versenyszámban, figyeljük csak a hangosbemondót az eredményhirdetésnél! A célba érő versenyzők között a célfotó se tudott dönteni. A távgyaloglás első helyezettjei holtversenyben: a háromkiráááályooook!

A záróünnepséget - egyéb fontos műsorszámok miatt - idén most nem közvetítjük.