2016. november 24., csütörtök


Már itt is van reggelem :)
És még japán turisták sincsenek hozzá.

2016. november 16., szerda


Ez meg ma reggel volt, mégha csak rövid ideig is. Mindenki a mi szobánkba jött át fényképezni, mert onnan volt a legszebb. Igen, azok a pamacsok hópelyhek. Hatalmas, szép hópelyhek.

2016. november 13., vasárnap

Ősz




nem is a legrosszabbak közül való (mármint az ősz), mozgalmas, alagút végés, születésnapos sok készülődéssel (nem, nem az enyém, nem vagyok én Vacskamati, hogy minden szerdán legyen :), tervezgetős, túlélős és hideg. Az egyéb gondokról meg minek beszéljünk? Azok jönnek, aztán vagy megoldódnak vagy nem, de így is - úgy is túljutunk rajtuk.
Szóval, élet - a blogon kívül.
Persze, fényképekkel is adós vagyok még csavargásból kifolyólag. Meg értelmes szóval, bejegyzéssel...
Majd adventre kitalálok valamit, azt az időszakot mindig szeretem. És perceken belül itt is lesz. Mutattam tavaly a kötöttsálas, koszorús ajtódíszemet? Szerintem nem, mert nem fényképeztem le, pedig nekem nagyon tetszett. Lehet, hogy idén is ugyanaz lesz. Legfeljebb rájönnek, hogy ismétlés és nem vagyok trendi.

2016. október 30., vasárnap



(Igen, ez még három héttel korábban volt az Újközben. Aztán most azzal egyelőre be is fejeződött a temető-járás. Majd gyújtok itthon gyertyát.)

2016. október 22., szombat



Szent II. János Pál pápa emléknapja van ma.

A tegnapi eső után ajándékba kapott gyönyörű őszi időben Rákoshegyen és Rákosligeten jártunk.
Rákoshegyen állították fel az országban az első szobrot róla. Nagyon megtetszett a szobor, mert olyan emberien, megrendítően ábrázolja törékenységében.

2016. október 20., csütörtök

Búcsúpillanat



Persze, hogy nem ma készült, még a múltkori szép napokban. Csak nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó.
Ma elvették tőlem a reggeleket. A Duna-partot a reggeli fények játékával, a hegyeimet szemben, az Országház kőcsipkéin bujkáló napsugarakat, a trappolást a még üres téren át. De elvették az esti csillogást is, és főképp elvették az otthonommá lett házat, amelybe pont idén negyedszázada, hogy először tettem be a lábamat.
Kaptam helyette egy csili-vili üvegházat, ahol minden lépésünket számkódok és kártya figyeli, és valahogy olyan furcsán mutatunk az egészben. Mit tehet ilyenkor az ember gyereke, összekapaszkodik a többiekkel, megpróbálja megőrizni a humorérzékét, és elhatározzák, hogy ezt is kibírják. Mert muszáj.

Járom az utam, a macskaköves utam..., pedig én nem is ott születtem.
Bumlizhatok is miatta majd' egy órával többet naponta.

2016. október 14., péntek

Esőben jó nézni

merthogy a jövő hétre, talán már holnapra is azt ígérik.

A Mátra tavaly ilyenkor, ahogy a gugli látta az én szemem után szabadon